
2026. március 18-án Zámoly községben ünnepélyes keretek között adták át a Csoóri Sándor-emlékházat. A Fejér vármegyei település szülöttének tiszteletére létrehozott intézmény a nemzeti emlékezet és az irodalmi hagyaték ápolásának jegyében nyitotta meg kapuit a látogatók előtt, egyúttal új kulturális színteret teremtve a térség számára.
Az emlékház széles körű összefogás eredményeként valósult meg. Az ingatlant Zámoly önkormányzata vásárolta meg, felújítását pedig a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával végezték el. Az állandó kiállítást a Petőfi Irodalmi Múzeum rendezte be, amelyben Csoóri Sándor eredeti használati tárgyai kaptak helyet, bemutatva az író életét és munkásságát. A tárlat különlegességét az adja, hogy számos személyes relikvia került elő, amely hitelesen idézi meg a költő mindennapjait és szellemi örökségét.
Az emlékház koncepciójának kialakításában kiemelt szerepet vállalt Balogh Júlia történész, dokumentumfilm-rendező, Csoóri Sándor özvegye, aki személyes és szakmai elhivatottságával segítette az intézmény létrejöttét.
Az épület rekordgyorsasággal készült el, és a jövőbeni tervek között szerepel, hogy az emlékház közösségi térként is tovább bővüljön: egy erre kialakított csűrben néptáncprogramoknak adhat majd otthont. Az új létesítmény a költő szellemiségét továbbvivő közösségi pontként is funkcionál.
Olvasóterének kialakításában az Országos Széchényi Könyvtár is közreműködött, ami lehetővé teszi, hogy a látogatók helyben is megismerkedjenek Csoóri Sándor műveivel. A diaszpórából a Mikes Kelemen-program keretében hazatért – esetenként dedikált – köteteket Mészáros Tamás általános főigazgató-helyettes adta át a kiállítás kurátorának, G. Tóth Franciskának.