Az idő arcai – Megnyílt könyvtárunk új időszaki tárlata

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2024/04/12

 

2024. április 11-én nagyszabású megnyitóval vette kezdetét a három hónapon át tartó időszaki kiállítás. Az idő arcai bemutatóján, kilépve a szokásos keretekből, dramatikus játéknak lehettünk szem- és fültanúi. Ennek főszereplői a kiállítás kurátorai, Túri Klaudia, Varga Bernadett és Szovák Márton, a Régi Nyomtatványok Tárának munkatársai voltak. 

Rózsa Dávid rendhagyó beszédében kiemelte: „Minden nap, életünk minden pillanatában foglalkoztat bennünket az idő, amely uralja egzisztenciánkat. Referencia két ember között. Gazdálkodunk vele, úgy érezzük, hogy képesek vagyunk birtokolni, de valójában csak egy konstrukció, amelyhez órát állítunk, aztán megfeledkezünk róla. Annyiféle arca van az időnek, amennyi személyiség, de minden személyiség arcát az idő rajzolja. Arcvonásaink összessége jelenti időben képződő történetünket, történeteink összessége jelenti kultúránkat, amelyet a kultúra intézményei tesznek láthatóvá.” 

 

Vincze Máté helyettes államtitkár szavait a már álló kiállítás terében vették fel a megnyitó előtt négy nappal, aki hangsúlyozta: „Az idő korlátainak legyőzésére a könyvtárak, a múzeumok, a közgyűjtemények a legalkalmasabbak, mert összesítik elődeink bölcsességeit és a jövőre vonatkozó jóslatokat is. Az időt nem tudnánk uralni, ha nem lenne velünk az a tudás, az a meggyőződés, az a tapasztalat, amit a könyvtárak őriznek.”

A kiállítást Lackner Pál, az Evangélikus Országos Gyűjtemény igazgatója nyitotta meg, aki köszöntőjében egyebek mellett megosztotta gondolatait az időértelmezés történetéről, annak országonként, vallásonként eltérő jellegéről, valamint beszélt az egyházi és világi idő ritmusáról, az idő szemléltetéséről is. 

A vendégek Őze Áron tolmácsolásában verseket hallhattak, a Haydneum – Magyar Régizenei Központ Alapítvány szervezésében az Anima Musicae Kamarazenekar kvintettje pedig Vivaldi A négy évszak című hegedűversenyének Tavasz tételét játszotta. Az antikvitás két alakja, Khronosz és Kairosz is megjelent előttünk; Török Máté, a kiállítás grafikai tervezője, valamint Bokodi-Oláh Gergely, a Különgyűjteményi Főosztály vezetője adták hangjukat a két istenségnek. 

 

További képek

 

A kiállítás 2024. április 12-étől július 13-áig,
keddtől szombatig 10 és 18 óra között tekinthető meg
(pénztárzárás: kedd–csütörtök 17 óra, péntek–szombat 18 óra).

Olvasójeggyel rendelkező látogatóink ingyenesen nézhetik meg a kiállítást.
Olvasójeggyel nem rendelkező látogatóinknak az alábbi jegyárak érvényesek:

Teljes árú jegy: 1200 Ft
Kedvezményes (diák-, nyugdíjas-) jegy: 600 Ft
Családi jegy 4 főre: 3000 Ft
Családi jegy 3 főre: 2500 Ft

Tárlatvezetés (igényelhető): 3000 Ft/csoport
Iskolai csoportok számára a tárlatvezetés ingyenes. 
Regisztráció (legkésőbb két héttel a tervezett látogatás előtt): csoportvezetes@oszk.hu