A szakma legnagyobb éves seregszemléjén idén is nagy számban vettek részt a hazai könyvtárosok, tudományos és kulturális szakemberek. A rendezvény fókuszában a könyvtárak kultúraközvetítő, tudománytámogató és közösségépítő szerepe állt. Az eseménynek 2025. július 9–12-én a Debreceni Egyetem Egyetem téri campusa adott otthont.
A Magyar Könyvtárosok Egyesülete (MKE) 2025. július 9. és 12. között tartotta 56. vándorgyűlését Könyvtárak a kultúra, a tudomány és a közösségek szolgálatában címmel. A rendezvény szervezésében az MKE Hajdú-Bihar Megyei Szervezete, a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár, valamint Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala is aktív szerepet vállalt. A helyszín a Debreceni Egyetem (DE) patinás főépülete, illetve a DE könyvtárai és oktatási helyszínei voltak, amelyek ideális környezetet nyújtottak a gazdag szakmai, kulturális és közösségi programkínálatnak.
A július 10-ei nyitó plenáris ülés ünnepélyes keretek között zajlott a Debreceni Egyetem főépületében. Köszöntőt mondott Gerencsér Judit, az esemény főszervezője, az MKE elnöke. Beszédében hangsúlyozta, hogy az év kettős jubileuma méltó keretet ad az eseménynek: a Magyar Könyvtárosok Egyesülete 90 esztendős fennállását ünnepli, míg a Magyar Tudományos Akadémia alapításának 200. évfordulója a tudomány szerepét állítja a középpontba. „Ez az év kiváló lehetőség arra, hogy egy pillanatra megálljunk, visszatekintsünk, és közösen gondolkodjunk szakmánk és egyesületünk múltjáról, jelenéről és jövőjéről – hazai és nemzetközi perspektívában egyaránt” – fogalmazott. Gerencsér Judit kiemelte a könyvtárak alapvető szerepét a kultúraközvetítésben, a tudomány támogatásában és a közösségek építésében. Mint mondta, „a mottó rámutat arra, hogy hányféleképpen működhet és szolgáltathat egy könyvtár a XXI. században, amely természete a kezdet kezdete óta egybeesik a kultúra, a tudomány és a közösségek támogatásával – az élet területeivel, tehát szolgálatra épülő szakmai hitvallásunk tereivel”.
Felszólalt Puskás István, Debrecen alpolgármestere, Tőzsér József, a Debreceni Egyetem rektorhelyettese, valamint Karácsony Gyöngyi, a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK) főigazgatója. A plenáris ülés szakmai előadója Monok István, az MTA Könyvtár és Információs Központ főigazgatója volt, aki Tudományos könyvtár a XXI. század elején címmel tartott előadást.
Az eseményen ünnepélyes keretek között átadták az MKE-emlékérmet, Az év fiatal könyvtárosa díjat, a Kovács Máté Alapítvány különdíját, valamint a Kertész Gyula-díjat is.
MKE-emlékéremben részesült Felföldi Sophie (távol maradt), Hamburger Antalné Magassy Eszter, Nyikosné Szabó Ibolya, Sándor Tibor, Szabó Ildikó és Szekeresné Sennyei Mária. Az év fiatal könyvtárosa díjat Molnár-Jakab Emese (DEENK) kapta Kapcsolódási pontok egy egyetemi és nemzeti könyvtár szerteágazó munkáiban című pályamunkájáért. A Kovács Máté Alapítvány különdíjasa Palkovics Brigitta (Békés Megyei Könyvtár), pályaműve: Kihívás elfogadva! – Játékok a könyvtárban, könyvtár a játékokban. Kertész Gyula-díjat kapott Károly Nóra a helyismereti könyvtári munka elismeréseként. Köszöntötték a tavalyi Füzéki István-emlékérem díjazottját is. A nyitóeseményt online is közvetítették, lehetőséget adva a csatlakozásra azoknak is, akik személyesen nem lehettek jelen.
A továbbiakban szakmai szekciók és műhelyek sokasága várta a résztvevőket. A július 11-ei délelőtti programok közül kiemelkedett a Szolgáltatásfejlesztés a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban című panelbeszélgetés, amelyet Kovács Béla Lóránt, az intézmény igazgatója és Szabó Tünde szolgáltatási igazgatóhelyettes tartott Petró Leonárd, a DEENK főigazgató-helyettesének moderálásával. Ugyanezen a délelőttön valósult meg a Könyvtárak az MI világában workshop, amely a mesterséges intelligencia könyvtári alkalmazásának lehetőségeit és kihívásait járta körül.
A vándorgyűlés egyik különlegessége volt a digitalizáló műhely bemutatója a Bölcsészettudományi Könyvtárban, ahol a résztvevők megismerkedhettek a digitalizálás technológiai hátterével, a kötészeti és nyomdai folyamatokkal. A bemutatót tematikus előadások is követték, köztük a Kötészet és nyomda program, illetve az irodalomterápiával ötvözött Edd meg ezt a könyvet! elnevezésű esemény.
A Jogi szekció előadásaiban is kiemelt téma volt az egyetemi és szakkönyvtárak megújuló szerepe, míg a Marketing és könyvtárostanárok közös szekciójában a könyvtári kommunikáció és a fiatalok megszólítása került fókuszba. Kiemelkedett Dömsödy Andrea és Cserlakiné Hagymássy Krisztina közös műhelye, amelyben a könyvtári szóvicceken keresztüli népszerűsítés eszközeit mutatták be.
A Tudományos és szakkönyvtári szekció a közösségi tudomány témáját járta körül, a Zöldkönyvtári szekcióban pedig a fenntarthatóság és a társadalmi felelősségvállalás volt napirenden.
A KIT szakmai műhelye és a Szponzorok szekciója friss szemlélettel és technológiai innovációkkal kapcsolódott a konferencia vérkeringésébe: a könyvtári szolgáltatások megtérülése és a digitális befogadás témái kerültek fókuszba.
A Zenei könyvtárosok szekcióülésén különleges előadásokat hallgathatott meg a közönség: Bősze Ádám zenetörténeti ismeretterjesztő előadása, valamint a debreceni zeneművészeti kar oktatóinak felszólalásai színesítették a programot.
A Határon túli szekció és a Gyermekkönyvtáros-szekció aktuális témákat érintett: a könyvtári jóllét, valamint a gyerekkönyvtárak, az ovikönyvtárak és a fiatal felnőtteknek szóló szolgáltatások jó gyakorlatait ismerhették meg a résztvevők.
A szakmai napok zárásaként megrendezett Szakmai villámrandi workshop lehetőséget adott a közvetlen kapcsolatteremtésre és az együttműködések megalapozására.
A július 11-ei záró plenáris ülésen köszöntőt mondott Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára. Ünnepi beszédében hangsúlyozta a könyvtárak kultúra-összetartó szerepét és a könyvtárszakmai munka alapvető szükségességét. Az eseményen a helyettes államtitkár átadta a Fitz József-könyvdíjakat, elhangzottak a szekcióülések tapasztalatainak rövid összefoglalói, az összegző értékelések és a köszönetnyilvánítások. A jelenlévők Bajnok Tamara, az MNMKK OSZK Könyvtári Intézet osztályvezetője előadását hallgathatták meg az országos Könyvtári Kihívás pályázat tapasztalatairól, sikereiről.
A szakma képviselői elismeréssel szóltak a vándorgyűlés színvonaláról, és külön kiemelték a Debreceni Egyetem, valamint a társszervezők példamutató vendéglátását. A rendezvény záróakkordjaként egy szimbolikus vándorbot átadásával bejelentették az MKE 57. vándorgyűlésének helyszínét: 2026-ban Kecskemét városa ad otthont a rendezvénynek.
Szekcióülések és workshopok az MKE-vándorgyűlésen
az MNMKK OSZK munkatársainak részvételével
Az MKE 56. vándorgyűlésén a nemzeti könyvtár munkatársai aktív szerepet vállaltak a szekcióüléseken.
Az első nap délutánján elindult a Könyvtári Intézet workshopja, amelynek témája a tudásmegosztás és a tudásmenedzsment volt.
A csütörtök délután kiemelkedő eseménye volt a Bibliográfiai szekció workshopja, amelyet az egyetem élet- és természettudományi könyvtári oktatójában rendeztek meg. Itt Dancs Szabolcs, az MNMKK OSZK Könyvtártudományi Intézet Könyvtári Szabványosítási Iroda vezetője tartott előadást az RDA-szabvány gyakorlati alkalmazásáról. Dancs Szabolcs a nemzetközi RDA Steering Committee tagjaként, fordítói munkacsoport-vezetőként és az európai régió képviseletének helyetteseként osztotta meg nemzetközi szintű tudását a résztvevőkkel.
A Fiatal könyvtárosok szekciójában több OSZK-s előadó is szerepelt. Hicsik Dóra, a Tartalomfejlesztési és Szolgáltatási Osztály munkatársa Újratervezés címmel tartott előadást, míg Szüts Etele, az OSZK Könyvtári Intézetének igazgatója a kulturális örökség közös európai adatterének kiépítéséről beszélt.
Pénteken a Társadalomtudományi szekcióban két előadás is a nemzeti könyvtárhoz kötődött: Szüts Etele a digitális megőrzés nemzetközi példáit, Vasné Tóth Kornélia, a nemzeti könyvtár tudományos kutatója, művelődéstörténész pedig Szinnyei József életművét mutatta be.
A Múzeumi és műszaki szekcióban Mészáros Tamás, a nemzeti könyvtár Gyűjteménymegőrzési Főosztályának vezetője és Kukár Barnabás Manó főosztályvezető-helyettes beszéltek az országos digitalizálási programról, annak lépéseiről és jövőképéről.
Kapcsolódó tartalom: