Nyolcvanezer könyv a Kárpát-medence magyar könyvtáraiba

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2026/03/17

 

2026. március 16-án sajtótájékoztatóra került sor az Országos Széchényi Könyvtárban, amelyen Vincze Máté közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár, Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója és Köbli Gyula, a Libri-Bookline Zrt. vezérigazgatója bejelentette a Széchényi Ferenc Könyvprogram elindítását.

 

A projekt keretében a Kárpát-medence magyar nyilvános és iskolai könyvtárai számára 349 könyvcím 80 000 példányát ajánlják fel 320 000 000 forint értékben. A kezdeményezés célja, hogy a hazai és határon túli magyar könyvtárak naprakész, jó állapotú és a nagyközönség által kedvelt kiadványokkal gazdagíthassák állományukat, térítésmentesen. 

 

 

A program részleteiről Rózsa Dávid főigazgató számolt be. Mint elmondta, az OSZK és a Libri-Bookline Zrt. együttműködésének köszönhetően a következő hónapokban 80 ezer kötet jut el a Kárpát-medence magyar nyilvános és iskolai könyvtáraiba. A 320 millió forint értékű adományért a nemzeti könyvtár külön köszönetét fejezte ki.

Kiemelte, hogy a Széchényi Ferenc Könyvprogram több intézmény és szervezet együttműködésével valósul meg, így példát mutat az állami intézmények, a civil szervezetek és a piaci szereplők közös munkájára. A lebonyolításban a Corvina Alapítvány is részt vesz, a határon túli könyvtárakba történő eljuttatást pedig a három regionális könyvtár (a győri Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér, a kecskeméti Katona József Könyvtár és a debreceni Méliusz Juhász Péter Könyvtár), valamint a Nemzetstratégiai Kutatóintézet segíti.

 

A győri intézmény a burgenlandi és a felvidéki könyvtárakba juttatja el a köteteket, a kecskeméti könyvtár a muravidéki, a drávaszögi és a vajdasági könyvtárak ellátásáról gondoskodik, míg a debreceni intézmény a partiumi és a székelyföldi könyvtárakba szállítja a kiadványokat. A kárpátaljai könyvszállítást az Országos Széchényi Könyvtár vállalja. 

 

Az érdeklődő könyvtárak március 16-ától regisztrálhatnak és igényelhetik a számukra szükséges köteteket az erre a célra kialakított oldalon. A program 2026. november 30-ig tart, három fordulóban. Az első körben a felajánlott 349 címből 110 címre adhatnak le igénylést az intézmények. A projekt vezetője Rényi Mátyás. 

 

Köbli Gyula, a Libri-Bookline Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy a könyvkiadás és a könyvkereskedelem felelőssége nem merül ki a könyvek megjelentetésében és értékesítésében. „Az, hogy dolgunk van a könyvekkel, dolgunk van az olvasással, nem áll és nem állhat meg ott, hogy kiadunk könyveket és értékesítjük azokat” – fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy az olvasás jelentős hatással van az emberek mindennapi életére: már napi néhány perc olvasás is csökkenti a stressz szintjét, a szépirodalom segíti a jobb döntéshozatalt, és aktiválja azokat az agyi területeket, amelyek mások érzéseinek megértésében játszanak szerepet. A történetek és élethelyzetek megismerése fejleszti az empatikus képességeket, miközben a közös olvasás és a könyvekről folytatott beszélgetések közösségeket formálnak. 

Köbli Gyula kiemelte a gyermekek olvasóvá nevelésének fontosságát is. Mint mondta, azok a gyerekek, akiknek születésüktől kezdve rendszeresen olvasnak mesét, öt-hat éves korukra jelentős előnyre tesznek szert társaikkal szemben. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az olvasási élmények egyre gyakrabban a képernyőkön keresztül jutnak el a fiatalokhoz, ami nem helyettesíti a mélyebb, elmélyült olvasás élményét. A Libri-Bookline Zrt. ezért az olvasás népszerűsítését stratégiai feladatának tekinti. Felidézte, hogy 2025-ben elindult az Olvasás Éve program, amelynek keretében az olvasók saját olvasmányélményeiket osztották meg. A 2026-os évben új együttműködések indultak a mentális fenntarthatóság jegyében, amelyek az analóg közösségi programokra épülnek, és partnerségeket hoznak létre óvodákkal, iskolákkal, orvosokkal és kulturális szereplőkkel. A most induló könyvprogram kapcsán hangsúlyozta: „80 ezer kötetből álló adománnyal szeretnénk gazdagítani a könyvtárak kínálatát”, és hozzájárulni ahhoz, hogy minél többen váljanak rendszeres olvasóvá. 

 

Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára beszédében a kormányzat hosszú távú kulturális céljait ismertette. Felidézte: stratégiai cél, hogy Magyarország a 2030-as évekre Európa öt legtöbbet olvasó nemzete közé kerüljön, és az elmúlt évek intézkedései ezt a törekvést szolgálják. Mint fogalmazott, a viselkedéskutatók és pszichológusok egyetértenek abban, hogy „olvasni jó; aki olvas, az több lesz általa, és gazdagabb életet tud élni”. 

A helyettes államtitkár beszélt a tavaly elindított Könyvtári Kihívás programról is, amely azokat a könyvtárakat díjazza, amelyek innovatív módon, közösségszervező tevékenységgel szólítják meg az olvasókat, és nem csupán hagyományos könyvkölcsönzést kínálnak. A kezdeményezéshez kapcsolódik a Minősített Könyvtár címek és a Könyvtári Minőségi Díjak rendszere, amelyet a Könyvtári Intézet felügyel.  

Vincze Máté kitért az újraindított Márai Programra is, amely 200 millió forintos keretet biztosít a magyarországi és a határon túli magyar könyvtárak számára, hogy megszerezzék a legjobb és legérdekesebb kiadványokat. Hangsúlyozta, hogy a Széchényi Ferenc Könyvprogrammal együtt a könyvekhez való hozzáférés támogatására fordított forrás már évi 520 millió forintra emelkedik, amelyben az állam és a magánszféra egyaránt szerepet vállal. 

 

A kötetek igénylésére az Országos Széchényi Könyvtár egy kifejezetten erre a célra létrehozott online rendelési felületet biztosít, amely a nagy hazai könyvkereskedelmi webáruházak működéséhez hasonló módon teszi lehetővé a kiválasztást és a megrendelést. A könyvek a készlet erejéig térítésmentesen igényelhetők. A kínálat három ütemben, 2026 márciusa és májusa között válik elérhetővé, a három kör lezárását követően pedig egy úgynevezett maradéklista is megjelenik, amelyről az utolsó példányok rendelhetők meg. 

 

A felajánlott könyvállomány rendkívül sokszínű. A hazai klasszikus szerzők – Arany János, Márai Sándor, Faludy György, Örkény István, Nemes Nagy Ágnes, Hajnóczy Péter és Térey János – művei mellett a világirodalom jelentős alkotói, köztük Robert Merle, Kurt Vonnegut, José Saramago, Mario Vargas Llosa és Margaret Atwood kötetei is megtalálhatók a kínálatban. A válogatásban helyet kaptak egyházi szerzők, például Ferenc pápa és Böjte Csaba művei is. Kiemelkedően gazdag a gyermek- és ifjúsági könyvek választéka, emellett számos ismeretterjesztő kötet áll rendelkezésre a történelem, a néprajz, a társadalomtudomány és a politikatörténet témakörében, valamint gasztronómiai és életmóddal foglalkozó kiadványok is szerepelnek a listán. A kötetek így a közművelődési, iskolai és helyismereti gyűjtemények számára is értékes állománygyarapítási lehetőséget kínálnak. 

 

A Széchényi Ferenc Könyvprogram példaértékű együttműködési modellként valósult meg a forprofit szféra és a nemzeti intézmények között. A Libri-Bookline Zrt. adománya, az Országos Széchényi Könyvtár koordinációs szerepe, valamint a Regionális Könyvtárak Kollégiuma és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet közreműködése együtt biztosítja, hogy a minőségi könyvtári tartalom minél több magyar közösséghez eljusson Magyarországon és a határokon túl egyaránt. 

 

További képek