Tolnay 100

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2014/06/05 - 2014/09/27

A Színháztörténeti Tár munkatársai, Both Magdolna és Erdélyi Lujza által rendezett kamarakiállítás a közszeretetnek örvendő színésznő, Tolnay Klári születésének 100. évfordulója kapcsán a legnagyobb hazai színháztörténeti dokumentumgyűjtemény anyagából válogatva mutatja be Tolnay Klári színházi útjának néhány jeles állomását. Látogatóink egy-egy kiemelt szerephez kapcsolódva ismerhetik meg mind a művészi alakváltás, mind a színházi munkafolyamat érdekes és színes momentumait. A Színháztörténeti Tárban látható lesz számos fénykép, díszlet- és jelmezterv, sajtódokumentum, címlap, melyek segítségével a kiemelkedő színésznő színházi környezete és népszerűségének (nem „sztárságának”) elemei idéződhetnek föl.
Tolnay Klári, az ízig-vérig XX. századi magyar színésznő őszinteségével, színészi alázatával és nyitott, sok mindenre kíváncsi intelligenciájával ragadta magával nézőit, partnereit – rajongóivá téve sokukat. Amikor rá emlékezünk, a magunk igaz színházi élményeit és emlékeit is újraéljük. A múlékony színházi művészet így a közönség emlékezetében válhat maradandóvá. A teljes ívű pályát megélt Tolnay Klári 1998-ban lépett le a színpadról, matrónai erejében és bölcsességében. Mai nézői fiatal arcát is rendre láthatják régi filmjeinek vetítései alkalmával. Itt most néhány rég volt színházi pillanatának képeiben gyönyörködhetünk.

A kiállítás 2014. június 5-én 16:30-kor kezdődő megnyitóját követően 2014. szeptember 27-ig látható az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tárában (VI. szint) nyitvatartási időnkben.

Kiállításunkhoz kapcsolódik majd a Tár programja a Múzeumok Éjszakája délutánján (KönyvTÁRlat), majd a 18 órakor kezdődő különleges könyvtári estén-éjszakán is, 2014. június 21-én (június 22-én hajnali 2 óráig).