Nagy sikerrel mutattuk be a Budai Krónikát

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2012/09/04

Augusztus 31-én és szeptember 1-jén, kivételes alkalomként – a Magyar Nyelv és a Magyar Könyv Ünnepe tiszteletére – megtekinthető volt nálunk az 539 éve nyomtatott első magyar könyv, a Budai Krónika, melyre több száz érdeklődő volt kíváncsi a két nap alatt.

Az Országos Széchényi Könyvtár tulajdonában lévő kötet mellett még két művet állítottunk ki: kölcsönkértük az ELTE Egyetemi Könyvtárból a másik, hazánkban található példányt is, melynek különlegessége, hogy egybe volt kötve Julius Caesar A gall háború című művével, abból választották le 1875-ben. 137 év után két napra újra egy térbe került a három nyomtatvány.

Mindkét napon előadásokat tartott a téma szakértője, Dr. Farkas Gábor Farkas, könyvtárunk Régi Nyomtatványok Tárának vezetője.  Az első napon a meghirdetett két alkalomra is nagyon sok látogató érkezett, de a nagy érdeklődés miatt szombaton már óránként meg kellett ismételni az előadást.

Ezeken a napokon a Ragyogás – Porcelán és könyvritkaságok című kiállításunkhoz is hirdettünk tárlatvezetéseket, melyeket Dr. Kötél Emőke kurátor tartott öt alkalommal.

A két nap alatt 739 látogató jött el hozzánk megnézni az ősnyomtatványokat, kulturális örökségünk felbecsülhetetlen értékű kincseit.

Péntek délután kettőtől vasárnap este hétig az OSZK pavilonja is nyitva volt a Szentháromság téren, ahol az ünnepi műsorok zajlottak. A könyvtár által kiadott díszalbumok, kiállítási katalógusok, az ’56-os Intézet kiadványai, ajándéktárgyak, DVD-k árusítása mellett a könyvtárat, szolgáltatásainkat, programjainkat ismertető szóróanyagokat kínáltunk.