Rendezvények

Nyomtatóbarát változatPDF változat

Aktuális rendezvényeink

2018. február 21. Facebook esemény
2018. március 5.

Jottányit se 48-ból! Kiállításmegnyitó

Facebook esemény
2018. március 8.

Játék a színpadon. Rudolf Péter előadása

Facebook esemény

 

2017/02/08
Könyvtárunkban Orientalisták az OSZK-ban címmel a Kelet kultúráját bemutató előadássorozat indul. Első alkalommal az Iszlám Államról és az iszlamizmus eszmetörténeti, illetve geopolitikai aspektusairól szóló könyvek bemutatóira kerül sor. Az est házigazdája Tüske László főigazgató. "A nyugati szemüvegen át látott muzulmán világ, és a muzulmán szemüvegen át látott nyugati világ szinte teljesen nélkülözi a valóság megismerésének az igényét." Várjuk Önöket!  
2017/01/24
Könyvbemutató január 24-én. A kötet a kaukázusi őshazakutatás 19. századi, romantikus – a Kaukázus völgyeiben hátra maradt és még mindig fellelhető ősmagyarok – elképzelését kívánja átfogóan bemutatni.
2017/01/20
2017. január 20-án mutatjuk be „A magyar hangosfilm plakátjai 1931–1944” című albumunkat. „A filmkészítők és a korabeli plakátkészítő művészek hogyan kívántak kedvet csinálni egy-egy filmhez? Ebben az időszakban az volt az uralkodó nézet, hogy kizárólag a filmben szereplő színészek nagyméretű portréival, lehet eladni egy filmet...”
2017/01/20
2017. január 20-án az Arany János 2017-emlékév nyitányként kiállítjuk egy napra a Toldi kéziratát, vezetett sétákat tartunk az épületben, valamint könyvbemutatóval és beiratkozási kedvezményekkel várjuk Önöket.
2017/01/19
Kit szeretsz? Magadat, a magad fantáziáját, vagy a másikat? Szeretet, szerelem, megismerés – régen és most. Szabadság és korlátozás. Megadod-e a kibontakozás lehetőségét a másiknak? Hogy azzá legyen, aki? Vagy azt szeretnéd, ha azzá lenne, akivé te akarod tenni? A január 19-i este témája a SZÍV, melyen hallható lesz: Vekerdy Tamás, Boka László és a Jazzation együttes.
2016/12/12
Az Országos Széchényi Könyvtár tisztelettel meghívja Önt Propaganda – politika, hétköznapi és magas kultúra, művészet és média a Nagy Háborúban (szerkesztette: Ifj. Bertényi Iván, Boka László, Katona Anikó) című kötetének bemutatójára. A program kezdete: 2016. december 12. (hétfő), 16 óra.
2016/12/08
December 8-án a KönyvTÁRlat hívószava: a MÁJ. Belekóstolhatunk a magyar gasztronómia múltjába és jelenébe, a hagyományos és egészséges táplálkozás különféle elképzeléseibe, divatjaiba, valamint megismerhetünk egy 17. századi böjti és nem böjti ételeket bemutató szakácskönyvet is. Előadóink: Váncsa István, Cserna-Szabó András és Visy Beatrix.
2016/12/08
Díjnyertes blogunk alkotói régi térképeket bemutató találkozósorozatot indítanak könyvtárunk Térképtárában. Korlátozott számban még lehet jelentkezni a december 8-i első alkalomra.
2016/12/06 - 2016/12/07
A Miniszterelnökség Kulturális Örökségvédelemért Felelős Helyettes Államtitkársága a Teleki László Alapítvány közreműködésével Rómer Flóris Terv – Megújuló magyar műemlékek a Kárpát-medencében címmel 2016. december 6–7-én konferenciát rendez, melynek helyszíne könyvtárunkban lesz.
2016/12/05
Az információs műveltség fogalma és problematikája az elmúlt évtizedek időről időre újra felbukkanó, gazdagodó tematikájú, népszerű kérdésköre. A Londonban megjelent angol nyelvű kötet szerzői: Koltay Tibor, Sonja Špiranec és Z. Karvalics László, a könyv bemutatója december 5-én lesz a könyvtárunkban.