Színháztörténeti dokumentumok

Az OSzK Színháztörténeti Tára 1949-ben vált a nemzeti könyvtár önálló osztályává, gyűjteményeinek gyökerei azonban a könyvtár alapításáig nyúlnak vissza. Kezdetben a gyarapodás hosszú ideig magángyűjtők szorgalmának volt köszönhető. Közéjük tartozott Bayer József (1851–1919), a magyar színjátszás első történetírója, id. Szinnyei József (1857–1943), a könyvtár Hírlaptárának egykori vezetője és két színész, Fáncsy Lajos (1809–1854) és Rakodczay Pál (1856–1921) is. Munkájuk eredményeképpen a könyvtár állománya jelentős mennyiségű kézirattal, színlappal, színházi zsebkönyvvel gazdagodott. Szigligeti Edének (1814–1878), a Nemzeti Színház kiváló író-rendező-dramaturg-igazgatójának kéziratos színdarabgyűjteménye, Egressy Gábornak (1808–1866), az első nagy magyar Shakespeare-színésznek, valamint Molnár György színész-rendezőnek (1830–1891) és Krecsányi Ignác színigazgatónak (1844–1923) a hagyatéka kizárólag színházi dokumentumokat tartalmazott.

A színészettörténeti anyag a századfordulóig teljesen beleolvadt a könyvtár állományába, leginkább a Kézirattár gyűjteményébe. Igazi szép, komplex színházi gyűjtemény először 1900-ban került a könyvtárba: a szomolnoki német műkedvelő színtársulat 18–19. századi forrásai. Ennek összetétele – kéziratos szövegkönyvek, nyomtatott példányok, iratok, jegyzőkönyvek, inventáriumok, levelezés, színpadtechnikai utasítások stb. – már jelezte azokat a tartalmi és formai problémákat, amelyek több európai nemzethez viszonyítva megkésve ugyan, de halaszthatatlanná tették az önálló gyűjtemény létrehozását.

1949-ben, a színházak államosítását követően hatalmas színházi könyvtárak, irattárak, nagy mennyiségű színlap- és képanyag került a könyvtárba. A második világháborút sértetlenül túlélő színházi könyvtárak (a Nemzeti Színházé, a Vígszínházé, a Népszínházé) és a színházi élethez kapcsolódó intézmények (ügynökségek, nyugdíjintézetek stb.) gyűjteményeinek mennyisége és sajátos jellege sürgetővé tette a Tár életre hívását. Ezek színházankénti egysége tartalmilag nem volt megbontható, az egynemű, összetartozó anyagokat pedig egyszerűen nem lehetett formai szempontok alapján beolvasztani a törzsállományba. A színháztörténet-írás a színházi előadás mulandó jellege, egyszerisége miatt különösen, az átlagosnál szorosabb és közvetlenebb módon kötődik a színháztörténeti gyűjtemények anyagához, az összegyűjtött történeti anyag minőségéhez és mennyiségéhez. A mulandóságból kimentett értékek megőrzése, ápolása, feltárásának fontossága adja a Színháztörténeti Tár igazi jelentőségét.

A különféle forrástípusoknak megfelelően a Tár gyűjtőköre és gyűjteményeinek felépítése a következő:

• a Magyarországon készült, valamint a külföldi magyar vonatkozású kéziratos, sokszorosított vagy nyomtatott színművek, szövegkönyvek, valamint a színházi használat nyomait őrző példányok, amelyek a Szövegkönyvtárban találhatók
• a prózai, a zenés és a táncszínház, valamint a színház rokonterületeinek (kabaré, orfeum, cirkusz, mutatványosok, látványosságok stb.) színlapjai, plakátjai, műsorfüzetei és egyéb kisnyomtatványai, amelyek a Színlap- és Aprónyomtatvány-gyűjteményben találhatók
• a színházzal kapcsolatos képi dokumentumok: eredeti és sokszorosított grafikai lapok, díszlet- és jelmeztervek, színházi fényképek, amelyek a Grafikai és Szcenikai Gyűjteményben, illetve a Fotógyűjteményben találhatók
• a színháztörténeti kutatás számára forrásértékű kéziratos, kis példányszámban sokszorosított, illetve géppel írott dokumentumok, hagyatékok, amelyek a Színházi Kézirat- és Irattárban találhatók

E gyűjtemények mellett a tárban használható a mintegy 8.000 kötetes színháztörténeti szakkönyvtár és az OSzK törzsállományából kihelyezett színházi folyóiratok.

Az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tárának gyűjteményét az Osiris Kiadó által megjelentetett reprezentatív album dokumentálja: Színháztörténeti képeskönyv. Szerk. Belitska-Scholtz Hedvig, Rajnai Edit, Somorjai Olga. Budapest, 2005. 389 p.

A közel 50.000 kötetet számláló gyűjteményben 40.000 magyar, tízezer külföldi, illetve idegen nyelvű szövegkönyv található. A színházi szövegkönyvgyűjtemény különlegessége, hogy nyomtatott kiadások mellett túlnyomó része olyan példány, amely a színházi felhasználás nyomait mutatja, tehát rendező-, súgó- és ügyelőpéldány, kellék- és világítási utasításokat tartalmazó lap, vagy az 1833–1867 közötti időszakból származó vörössel sűrűn meghúzott cenzúrapéldány. A rendezőpéldányok a gyűjtemény legértékesebb kincsei, nagy magyar rendezők (többek között Szigligeti Ede, Egressy Gábor, Paulay Ede, Molnár György, Hevesi Sándor, Németh Antal és a többiek) munkájának írásos emlékét őrzik.

A 18–20. század színházi könyvtáraiból származik a szövegkönyvek jó része: az Esterházyak könyvtárából a 18–19. századi librettók, a pesti és budai német színházakból a korai nyomtatványok és kéziratok. Ezen felül szinte teljesnek mondható a Nemzeti Színház és a Vígszínház, az Operaház, a Népszínház és a Thália Színház, a Vidám Színpad és a József Attila Színház műsorkönyvtára. A magyarországi színházak műsora a kabaréjelenetektől a tragédiákig, a bulvárszerzőktől a világirodalom klasszikusaiig végtelen stílus- és műfajgazdagságban tükrözi a színházi repertoárok sokszínűségét, a rendezői és fordítói koncepciók változatosságát.
A szövegkönyvtár kétségkívül leggazdagabb együttese a Nemzeti Színház könyvtára. Ez a gyűjtemény 3.171 műből, illetve 5.729 kötetből áll és alkalomszerűen napjainkban is gyarapodik. Számtalan olyan darabot tartalmaz, amely a színház jogelődjének, a Pesti Magyar Színháznak 1837-ben történt megnyitása előtti időszakból származik. A Nemzeti Színház a későbbiekben is több alkalommal átadta a Tárnak a már lejátszott darabjainak szövegeit; amelyektől nem kívánt megválni, azok mikrofilmen kerültek a gyűjteménybe.

Jelentőségében a Nemzeti Színházéhoz mérhető a Vígszínház könyvtára. Az 1896-tól 1944-ig terjedő időszakot reprezentáló színdarabok gyűjteménye 720 műből, 1.552 kötetből áll. Az együttes a színház dramaturgiája által átadott művekkel azóta is folyamatosan bővül.
1952-ben került a Tárba a Fővárosi Levéltárból 606 kötet nyomtatott és kéziratos színmű a pesti és budai német színházak könyvtárából, az 1770 és 1848 közötti időszakból.
1954-ben vette át a Színháztörténeti Tár a Népszínház (1875–1908) könyvtárát, amely közel 1.000 tételből áll, és 521, a Népszínházban játszott művet foglal magába. 1958-ban adta át a Nemzeti Színház Krecsányi Ignác buda–temesvári színigazgató színházi könyvtárának 1.207 darabból álló együttesét. 1982-ben, az Operaház rekonstrukciója során 589 librettó került a gyűjteménybe, amely a zenés műsor dokumentumaival egészíti ki a Nemzeti Színház gyűjteményét, hiszen 1884-ig, az Operaház megnyitásáig a Nemzeti Színház kéttagozatú (prózai és zenés) színház volt.
Az utóbbi két évtizedben rendszeresen gyarapodott a szövegkönyvtár fővárosi és vidéki színházak anyagával. Jelentősebb mennyiséget a Várszínháztól, az Állami Déryné Színháztól és a Madách Színháztól kaptunk. 1984-ben Rab Antalnétól – a Nemzeti Színház súgójának özvegyétől – 750 színmű került megvásárlásra. 1988- 89 a "könnyű műfaj" területéről hozott páratlan együtteseket. Kellér Dezső (1905–1986) hagyatéka 320 szöveget tartalmazott, Misoga László (1895–1969) gyűjteményében pedig 771 kabarészöveg, tréfa, kuplé, jelenet gyűlt össze és őrződött meg a két világháború közötti és az 1945 utáni időszak sok-sok kabarészerzőjének a tollából.
A Szövegkönyvtár dokumentumainak jelentős része nyomtatásban soha nem jelent meg.
A Színháztörténeti Tár szövegkönyvtára a fentiek mellett – törzsállományi kihelyezésként – gyűjti a színműirodalom magyar nyelven nyomtatásban megjelent dokumentumait, valamint idegen nyelvű, ám magyar vonatkozású kiadványait is.

1916-ban a nagyszerű bibliográfus, id. Szinnyei József színlap- és színházi zsebkönyvgyűjteménye került a könyvtár állományába.
Viszonylag átfogó, rendszeres és hihetetlen mennyiségű gyarapodás köszönhető az 1897-ben életbe léptetett kötelespéldány-törvénynek. Ettől az időponttól kezdve elvileg valamennyi nyomda köteles mind a mai napig minden kinyomtatott műből – köztük a színlapokból is – bizonyos számú példányt a nemzeti könyvtárnak archiválásra beküldeni.
A 19–20. század fordulójáról lenyűgöző mennyiségű színlappal találkozunk. A beszolgáltatott színlapok száma a századforduló idején évi 6.000–9.000 darab között mozgott, tetőfokát 1905-ben érte el 10.503 színlappal. Az első világháború idején a szám átlagosan évi 500-ra esett vissza, a két világháború között évi 2.000 darab volt az átlag; a legalacsonyabb 1933-ban, 1.408 darabbal. Jelenleg az aprónyomtatványokkal együtt átlagosan évi 3.000 körüli az új megjelenések száma.
A Tár megalakulása után a Színlapgyűjtemény anyaga először a színházak államosítását (1949) követően gyarapodott ugrásszerűen. A Nemzeti Színházból 59 kötet, 27.376 darab érkezett, kiegészülve a Várszínháznak és a Nemzeti Színház Kamaraszínházának anyagával. Hasonló módon a Vígszínház 15.260 színlapja mellett kamaraszínházainak, a Pesti Színháznak és a Royal Színháznak, illetve más fővárosi és vidéki színházaknak a dokumentumai is bekerültek a gyűjteménybe. 1954-ben az Operaház, a Népszínház, 1956-ban a Belvárosi Színház, a Magyar és az Andrássy úti Színház színlapjai érkeztek, és folyamatosan gyarapodott a gyűjtemény a határainkon kívüli magyar nyelvű színjátszás dokumentumaival. 1980-ban a Tár az Egyetemi Könyvtártól 8.178 darab, a pesti és budai német színjátszásra vonatkozó színlapot kapott; jó részüket szép, aranyozott bőrkötésben.
Az Operaház épületének rekonstrukciójakor színlapok és több, a színlapokra támaszkodó operaházi adat-összeállítás került a gyűjteménybe. 1989–90-től kezdve hatalmasan megnőtt a határainkon kívülről érkező, a magyar nyelvű színjátszást bemutató színlapok száma, amelyek elsősorban a közelmúlt előadásait dokumentálják, de – szinte hihetetlen módon – előkerült több mint 500 darab, 1859 és 1862 közötti kolozsvári színlap is.

A színházművészet látványelemeit megőrző képi dokumentumok gyűjteményei a hozzávetőleg 200.000 egységet számláló Grafikai és Szcenikai Gyűjteményben, valamint a Fotógyűjteményben nyertek elhelyezést.
A legrégebbi ábrázolásokat a Grafikai gyűjtemény tartalmazza a 19. század közepéig egyeduralkodó színházi metszetekkel és kőnyomtatványokkal, benne Barabás Miklós, Marastoni József, Alt Rudolf műveivel. Itt találhatók az egyedi grafikai eljárással készült lapok és a színházi karikatúragyűjtemény is. A metszetek az 1837-ben megnyitott Pesti Magyar Színház, a későbbi Nemzeti Színház nagy sikereit, hősszínészeit és primadonnáit, a népszínművek juhászbojtárjait és betyárjait örökítik meg. Az 1850-es évektől az egyedi grafikai eljárással készült dokumentumok szerepét egyre inkább átveszi a fénykép, amely a film és a videó megjelenéséig a színházművészet képi rögzítésének legfontosabb eszköze.
A képi források körébe tartozik a 40.000 lapból álló Szcenikai gyűjtemény, a díszlet- és jelmeztervek együttese. Módszeres gyűjtésük 1955-től kezdődött, egyes alkotások azonban részben korábbi eredetűek. Legkorábbiak Pietro Travaglia díszlet- és jelmeztervei. Esterházy Pál herceg színházának (Eszterháza, ma: Fertőd) előadásaihoz készültek. Travaglia részletesen kivitelezett típusdíszletterveket is tartalmazó vázlatkönyve az 1770–80-as évekből látványban is felidézi a korszak egyik legjelentősebb főúri színházának pompáját. Az 1770-es évektől az 1830-as évekig terjedő korszak barokk és klasszicista színházkultúrájáról vall a többségében pozsonyi származású tervegyüttes, amelynek legszebb lapjait Carl Maurer tervezte. A korai magyar színjátszás színpadi ezermesterének, Telepi Györgynek a tevékenységéről néhány fémre festett háttérfüggönyterv tanúskodik.
A 19. század első feléből viszonylag kevés a hiteles képi forrás. A Nemzeti Színházból származó legkorábbi díszlettervegyüttes egy félbőr kötéses albumban maradt fenn, amely az 1874 és 1894 közötti időszak típusdíszletei mellett néhány cím szerint ismert előadáshoz köthető tervet is tartalmaz.
Részletgazdagságban és kidolgozottságban felülmúlhatatlanok a meiningeni herceg társulatának világ körüli útjai – így budapesti vendégjátékai – nyomán is lendületesen kibontakozó, a historizmus szellemében alkotó műhelyekből származó tervek és a nagy mesterek munkái. Lehmann Mór, Horn Róbert, Molnár Árpád a kezdetet, Burghart Ármin és Spannraft Ágoston a korszak legjobb szintjét képviselik a Nemzeti Színház és az Opera jelmeztervezőjével, Kéméndy Jenővel együtt. A 19-20. század fordulójának szcenikai gazdagsága a „békeidők” páratlanul színes színházi életére utal.
A 20. századi tervezők közül Oláh Gusztáv, Fülöp Zoltán, Varga Mátyás, Márk Tivadar, Nagyajtay Teréz, Laczkovich Piroska, Rajkai György életművét a gyűjteményben több száz terv képviseli.
1980-tól Mialkovszky Erzsébet, Vogel Eric, Vata Emil, Szegő György, Jánosa Lajos, Vágó Nelly, Jánoskúti Márta, Csinády István, Fábri Zoltán, Szeitz Gizella, Bánffy Miklós, Baráth András, Csányi Árpád, Götz Béla, Fehér Miklós, Bakó József, Donáth Péter, É. Kiss Piroska, Hincz Gyula, Zeke Edit, Schäffer Judit, Katona Piroska, Rimanóczy Yvonne, Greguss Ildikó, Wegenast Róbert, Tordai Hajnal, Koós Iván, Bródy Vera és még számtalan magyar tervező kisebb vagy nagyobb tervegyüttese, több mint 500 kolozsvári jelmezterv és számos karikatúra került a gyűjteménybe, köztük Kaján Tibor és Rózsahegyi György munkái.

A mintegy 180.000 egységből álló Fotógyűjtemény legkorábbi darabjai a fényképezés kezdeteitől az 1870-es évekig készült felvételekből álló színházi fotóraritás-gyűjteményben találhatók. Ez a 3.200 fényképet számláló együttes tudományosan teljes egészében feltárt.
Az állomány leggazdagabb része a Nemzeti Színház, illetve a fővárosi színházak működéséhez köthető, de a vidéki színészet is jól képviselt.
Az Operaház rekonstrukciójakor átvett 2.529 fotó mellett az 1980-as években három világhírű énekes, Závodszky Zoltán (1892–1976), Anday Piroska (1903–1977) és Rösler Endre (1904–1963) gyűjteménye gazdagította a Tárat.
1989-ben rendhagyó dokumentumegyüttes került a gyűjteménybe. Léka László, a Pécsi Nemzeti Színház maszkmestere, szenvedélyes színházi gyűjtő 27 albuma 9.739 képet – az utóbbi 40 év vidéki, elsősorban pécsi színjátszására vonatkozó felvételt – tartalmazott, köztük több száz maszkos portrét. Ugyancsak ez az együttes ad átfogó képet a Pécsi Balett legjelentősebb korszakáról.
Hatalmas, érdekes, szinte műalkotásnak számító freskót ad az 1945 utáni színészetről Gobbi Hilda (1913–1988) 59 albuma, melyeket az Országos Széchényi Könyvtárra hagyományozott.

A Színházi Kézirat- és Irattár 1982-től vált a tárban önálló gyűjteményrésszé. Terjedelme mintegy 1.200 doboz irat és 1.100 kötet kézirat. Anyaga, csakúgy mint a többi gyűjteményrészé, több évtizedes korábbi gyűjtés eredménye. Állománya rendkívül összetett és sokféle. Színházi intézmények működésére, művészek tevékenységére, produkciók alakulására vonatkozó dokumentumokat rejt.
Több száz doboznyi a Nemzeti Színház és a Vígszínház irattára. Mindkettő egyedülálló anyagot tartalmaz, hiszen a Nemzeti Színház irattárának másik része 1956-ban az Országos Levéltárban elégett. Az 1918-ban alakult Budapesti Színigazgatók Szövetségének az 1919-től 1942-ig terjedő időszakból származó iratai, a nyugdíjintézeti, szakszervezeti és más intézmények irattár-töredékei, naplók, levelek, albumok, a személyi hagyatékok a kutatás gazdag forrásanyagát jelentik.
Feldolgozásának módszerei megegyeznek az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárának gyakorlatával.
A kézirattípusok szerinti feldolgozás egységei: a kéziratos könyvek (kötetes kéziratok), a kiskéziratok vagy analekták, a levelek és a fondok.
Ízelítőül csak néhány feldolgozott fond jelezze a gyűjtemény gazdagságát és sokrétűségét!
Bayer József (1851–1919) színháztörténeti anyaggyűjtése a Pest Megyei Levéltár irataiból az 1788–1841 közötti évekre vonatkozóan; Pukánszkyné Kádár Jolán (1892–1989) levéltári gyűjtése (A Nemzeti Színház százéves története 1837–1937. 1-2. köt. Bp. 1938–1940. c. munkájában nem közölt iratok másolatai, tartalmi kivonatai, levéltári szignatúrái); a Nemzeti Színház eredeti irattárának maradványai: 1. az Operaház megnyitásáig, 1837–1884, illetve 2. 1885–1944-ig; Németh Antal (1903–1968) színháztörténész, teoretikus, rendező, a Nemzeti Színház igazgatójának pályakezdése; a Magyar Színház- és Filmművészeti Szövetség irattárának töredéke az 1949–1959-es évekből; Miklósy Gyula (1839–1891) színész, színigazgató személyére és művészi pályájára vonatkozó dokumentumok és tárgyi emlékek másolata (naplója nemcsak Miklósy személyére és társulatának működésére nézve jelentős forrás, hanem a 19. századi – főként vidéki – színjátszás fontos kortörténeti dokumentumának is tekinthető); Tanay Frigyes (1875–1925) és felesége, T. Halmi Margit (1876–1936) színészi pályájának dokumentumai; a Kellér Dezső (1905–1986) sokszínű és érdekes pályáját teljességében bemutató, műfajt és korszakot reprezentáló irategyüttes; Dajka Margit (1907–1986) hagyatékának töredéke; Gobbi Hilda (1913–1988) életét, színészi pályáját, közéleti tevékenységét és személyiségét megőrző dokumentumegyüttes; Rajkai György (1914–1979) díszlettervező művészi pályájára és szakirodalmi munkásságára vonatkozó iratok; Kertész Sándornak (1911–1990) a torontói Művész Színház igazgatójának hagyatéka, mely az 1958-ban alapított és több évtizeden át működő társulat történetéről ad átfogó képet; a Gazdag Cirkusz történetére és leszármazottjuknak, Gazdag Géza artista-zsonglőrnek pályájára vonatkozó dokumentumok; nagy színésznőnk, Jászai Mari (1850–1926) életére és pályájára vonatkozó iratok, kéziratok, kisnyomtatványok és újságkivágatok együttese.