Bolgár Imre minikönyvgyűjteménye – állandó kiállítás

Nyomtatóbarát változatPDF változat

Országos Széchényi Könyvtár, Budavári Palota, F épület, VII. szinti katalógustér

Állandó kiállításon mutatjuk be az 1988-ban elhunyt Bolgár Imre, a Zrínyi Nyomda nyugalmazott vezérigazgatója által összegyűjtött minikönyv-kollekciót, mely a gyűjtő családjának nagylelkű felajánlása révén került a nemzeti könyvtár tulajdonába. A donáció feltétele az volt, hogy a gyűjteményből állandó kiállítás létesüljön, emléket állítván az Örökhagyónak.

A minikönyvkiadás napjainkban kevésbé divatos, mint a múlt század 70-es és 80-as éveiben, de a kiadványok az idő múlásával egyre értékesebbek lesznek. Különösen a számozott, dedikált, különleges díszítésű vagy kötésű bibliofil darabok, melyek nagy számban fordulnak elő a gyűjteményben. Bolgár Imre gyűjtői érdeklődése valószínűleg közismert volt a nyomdaigazgatók körében, így gyakran kapott különleges miniatűr kiadványt külföldről is, ráadásul a számozott kiadványok gyakorta a széria első darabjai közül valók, melyek kis sorszámot viselnek.

Az anyag könyvkiadás-történeti érdekessége és esztétikuma mellett fontos megemlíteni, hogy a gyűjtemény befogadásával mintegy 260 haza kiadványt tudtunk pótolni, melyek a nemzeti könyvtár állományában archivális példányban sem voltak meg eddig, noha ezek beszerzése elsődleges feladatunk.

Emellett további 150 kiadvány esetében a szokásos kétpéldányos gyűjtés hiányzó második példányához jutottunk hozzá. Ezeket a példányokat nem a kiállítási tárlókban helyeztük el, hogy folyamatosan az olvasók rendelkezésére állhassanak. 248-féle külföldi kiadvánnyal is gyarapodtunk, melyek között hungarikumok is akadnak. A mintegy 1200 darabot számláló gyűjtemény többi tagját kötésvariánsként vettük állományba.

A kiállításon külföldi kiadványok és a többespéldányok láthatók.

Noha Bolgár Imre gyűjteményének nagysága a nemzeti könyvtár mintegy nyolcmilliós állományával összevetve nem jelentős, de ha a befogadása előtt birtokunkban lévő 2900 tételt számláló minikönyvállományunkat tekintjük, látható, hogy a maga nemében kivételes gyarapodásról van szó.

A gyűjtőnek és adományozó családtagjainak tisztelettel és köszönettel adózunk.

Megtekinthető a könyvtár nyitvatartási idejében kedd–szombat 9 és 20 óra között. A kiállítást beiratkozott olvasóink ingyenesen, olvasójeggyel nem rendelkező látogatóink egységesen 400 Ft-os jegy ellenében látogathatják. A látogatás tervezésekor kérjük, vegyék figyelembe, hogy a pénztár 19 órakor bezár.