A 111 éves nagyváradi időkapszula

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2011/05/11

Az Országos Széchényi Könyvtár munkatársai által restaurált, úgynevezett nagyváradi „időkapszula” anyaga 2011. május 22-én hazatért.

Az iratok a Festum Varadinum ünnepi hét zárónapján kerültek ünnepélyes keretek közt átadásra a felújított színházépületben, ahol az érdeklődők egy kamarakiállításon is megcsodálhatják. A visszaérkezés kapcsán egy kerekasztal-beszélgetést is szerveztek, melyen dr. Boka László tudományos igazgató és Tóth Zsuzsanna szakrestaurátor (az OSZK képviseletében), illetve Bíró Rozália alpolgármester asszony és Nagy Béla színháztörténész vettek részt.
Az iratokat a Nagyváradi Színház letétbe adja a Körösvidéki Múzeumnak, miközben a hasonmás a színházban kiállítva marad!
Az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti tárába egy másolat kerül a kapszulában talált dokumentumokról, ily módon biztosítva a magyar kultúrtörténet e szeletének kutathatóságát Magyarországon is.

A lelet tartalma:

  • 5 papírdokumentum (Sorrendjük belülről kifelé: A színház építésre felügyelő bizottság; Nagyvárad város színügyi bizottsága; Nagyvárad thj. város törvényhatósági bizottsági tagjainak névsora az 1900 évre; Nagyvárad város tanácsa az 1900 év október havában; Jegyzőkönyv.)
  • 1 pergamen Díszoklevél
  • Mindez összefogva egy borítólapban, piros-fehér-zöld sodrott cérnaszalaggal átkötve, viaszpecséttel lezárva.

Különböző nobilitások, bizottságok és a városi tanácsosok, vagyis a színház szellemi és anyagi megteremtőinek névsora mellett a szelencében elhelyezték a díszközgyűlés 25 oldalas Jegyzőkönyvét is, a lelet leginkább figyelemre méltó dokumentumát. Ez, mint kiderült az ünnepi események menetének természetszerű megörökítése és dr. Bulyovszky József egykori polgármester indítványának elfogadása, illetve rögzítése mellett két ünnepélyes beszédet is szó szerint közöl: dr. Hoványi Gézáét, a Színügyi Bizottság elnökéét és Rádl Ödönét, a Szigligeti Társaság elnökéét! Előbbi a teátrum építésének előzményeit, illetve Biharvármegye erőfeszítéseit foglalja össze, vagyis „ a szinház építése kérdésében folytatott majdnem 100 éves szó és toll harcznak” történetét. Utóbbi a jeles nap kulturális jelentőségét, valamint a színház nemzeti kultúrát éltető erejét, szerepét hangsúlyozza, mint „a nemzeti eszme terjesztésének, a nemzeti nyelv és irodalom kifejlesztésének egyik eszköze”.

Sajtóanyag

Képek a időkapszuláról