Pálosoktól és pálosokról nem csak pálosoknak: bemutattuk a Pálos olvasókönyvet

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2024/03/20

 

A Magyar Pálos Rend és az OSZK együttműködésének újabb eredményeként a magyar történelemmel és kultúrával szorosan összefonódó pálos rendről nemrégiben jelent meg a Pálos olvasókönyv című gazdag gyűjtemény.

A rend és a nemzeti könyvtár közötti évtizedes kapcsolat legújabb eredményeként megjelent kötet lapjain pálosoktól és pálosokról olvashat az érdeklődő. A több mint 750 oldalas irodalmi antológia az egyetlen magyar alapítású és ma is létező férfiszerzetesrend történetét, kiemelkedő alakjait irodalmi szemelvények és teljes művek segítségével mutatja be.

 

A kötet kapható az OSZK boltjában,
illetve megrendelhető a kiadvanytar@oszk.hu e-mail-címen.

 

Az eseményen Rózsa Dávid, az OSZK főigazgatójának köszöntőjét követően beszédet mondott Szóllás Péter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium Könyvtári és Levéltári Főosztályának vezetője, valamint Fürjes Zoltán, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.

A rendezvényen részt vett Puskás Róbert Antal pálos tartományfőnök atya, Csóka Péter János pálos atya, a budapesti pálos kolostor házfőnöke, Györfi Béla Szabolcs pálos atya, dr. Szentirmay Tamás, a rend tartományfőnöki hivatalának vezetője, valamint Pásztor Edina, a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárságának főosztályvezetője.



 

Rózsa Dávid, az OSZK főigazgatója köszöntőjében hangsúlyozta:
A kötet primer célja, hogy felkeltse az érdeklődést a pálos szerzők, Gyöngyösi Gergely, Ányos Pál, Verseghy Ferenc, Virág Benedek és mások művei, a műveken keresztül pedig a pálos rend iránt. Mindazonáltal a rendhez valamilyen módon kapcsolódó magyar szerzőktől – Arany Jánostól Tandori Dezsőig – is olvashat az érdeklődő. Időről időre bizonyosságot nyer, hogy együttműködésünk révén fel tudjuk mutatni a magyar kultúra kevésbé reflektorfényben álló értékeit, átélhetővé tudjuk tenni az egyenrangúságban és a figyelemben képződő érték örömét.

Szóllás Péter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium Könyvtári és Levéltári Főosztályának vezetője beszédében elmondta:
Ez egy hiánypótló antológia, nem csupán történeteket tartalmazó könyv. Ez a kötet utazás a múltunkba, utazás az egyetlen magyar alapítású és ma is létező szerzetesrend történetébe és kulturális örökségébe. Ez a csaknem 800 oldalas kiadvány a csaknem 800 éves pálos rend és az Országos Széchényi Könyvtár elkötelezett és hosszú időre visszanyúló együttműködését is tükrözi.

Fürjes Zoltán, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára kiemelte: 
Két szót hoztam ide Önöknek: egyetlen és fehér. A Magyar Pálos Rend az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend. Lám, a számnév mögött mennyi jelentés húzódik meg: unikális, különleges, rendkívüli és kedves. A pálosok a fehér barátok. A fehér a tisztaság, a világosság, a béke, a tisztelet színe, az egyszerűség, az erkölcsösség és az ártatlanság jelképe. Ezek mind igazak a pálosokra. A Pálos olvasókönyv kiadása a közös célokról, a közös akaratról, az együttműködésről szól. Az együttműködés célja a pálosok szellemi, irodalmi értékeinek feltárása, megőrzése és továbbadása.

 

A beszédeket egy énekes produkció követte. Az ezer évvel ezelőtt keletkezett liturgikus Mária-éneket, a Salve Regina antifónát adta elő Török Máté Liszt Ferenc-díjas versénekes előadóművész. 

Pódiumbeszélgetéssel folytatódott a könyvbemutató. Az antológiát Sudár Annamária, az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa, tanár, szerkesztő állította össze. A kötetet a szerkesztő, valamint Puskás Róbert Antal OSPPE pálos tartományfőnök mutatta be a jelenlévőknek. Beszélgetőtársuk a Magyar Rádió és a Duna TV korábbi munkatársa, Matula Ágnes kulturális szerkesztő volt.

Az eseményt Lázár Csaba Kazinczy-díjas színművész produkciója színesítette, aki a gyűjteményes kötetből olvasott fel részleteket, továbbá Huzella Péter Kossuth-díjas zeneszerző, énekes adott elő az általa megzenésített pálos vonatkozású versekből. 

Az OSZK a tudás tárházaként őrzi a magyar kulturális emlékeket a jövő generációi számára. Fontos feladata, hogy a magyar művelődéstörténet kevéssé ismert részeit felkutassa, a gyűjteményében őrzött dokumentumokat feldolgozza és mint közös szellemi örökséget közreadja, kiadványaival is segítse. Ehhez fontosak az OSZK számára a kiemelt nemzeti intézményekkel történt együttműködések a közös célok megvalósítása érdekében. Ezek skálája a könyvkiadástól a tematikus nagy kiállításokig, a közös konferenciáktól az óriási adatállományt tartalmazó katalógusrendszerig terjed. 

 

Az OSZK és a Magyar Pálos Rend között is évtizedes együttműködés van. Az Országos Széchényi Könyvtár sokszor közvetítette már a pálos kulturális örökséget a nyilvánossághoz. 2012-ben az OSZK támogatásával rendezték meg a pálos rend történetét bemutató állandó kiállítást Márianosztrán. 2014 ősze 2015 februárja között volt látogatható a nemzeti könyvtár és a Magyar Pálos Rend Pálosaink, a fehér barátok című művelődéstörténeti, kultúrtörténeti közös kiállítása, amelynek nyomán megjelent az azonos című kiállítási katalógus is.  

2022. július 12-én Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter jelenlétében az OSZK visszaadta a Magyar Pálos Rend tartományfőnökének, P. Puskás Róbert Antal atyának a magyar nyelvemléket is tartalmazó latin nyelvű częstochowai pálos kódexet, amelyet csaknem egy éven át restauráltak a könyvtár szakemberei. Átadása magában foglalta a korábbi együttműködés megújítását is.  

 

A kötetet válogatta, szerkesztette, az előszót, valamint a fejezetek bevezető szövegeit a szakirodalom felhasználásával írta és a jegyzeteket összeállította:
Sudár Annamária (Főigazgatói Kabinet).

A szakmai lektorálás Mann Jolán (Főigazgatói Kabinet) és Sarbak Gábor (ELKH-OSZK Fragmenta et Codices Kutatócsoport) munkája.

Könyvterv és nyomdai előkészítés: Török Máté.

 

Kapcsolódó tartalmak:

Pálos olvasókönyv

Megjelent a Pálos olvasókönyv

 

A márianosztrai pálos kiállítás megújítása

Az OSZK-ban újult meg a magyar nyelvemléket is tartalmazó, Częstochowában őrzött latin nyelvű kódex

Sudár Annamária munkatársunk kapta meg elsőként Magyarországon a pálos rend kitüntető oklevelét

 

Pálosaink a fehér barátok – 3D-s virtuális kiállítás