Források és hagyományképek

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2014/03/11

A Bibliotheca Scientiae et Artis most megjelent ötödik kötete – miként a sorozat többi tagja is – az OSZK által évente rendezett Tudományos Ülésszak elhangzott előadásainak válogatott, szerkesztett anyagát adja közre.

A könyv fülszövege: „Kötetünk szerzői elsősorban régi könyvekkel és kéziratokkal foglalkoznak, ezért ahogy a címe (Források és hagyományképek) is jelzi, a tanulmányok középpontjában a forrásoknak a kutatásban betöltött alapvető szerepe áll.

A források használatával, értelmezésével szoros kapcsolatban vonul végig a köteten egy másik fontos gondolat, a latin és a magyar nyelv szerepe a régi magyar irodalomban, e két nyelv egymáshoz való viszonya, a latin–magyar kétnyelvűség, ami a magyar művelődést egészen a 18. század végéig jellemezte. A latin és magyar nyelv viszonyával hagyományosan főként a 18. század végének megélénkülő magyar nyelvű tudományos könyvkiadása, illetve ezzel összefüggésben a nyelvújítás korai szakaszának vizsgálata kapcsán szokás alaposabban foglalkozni, azonban ennek előzményei jóval régebbi időkig nyúlnak vissza, a korábbi időszakok magyar nyelvű, illetve magyarországi kiadványainak vizsgálata éppen ennyire érdekes lehet, miként ennek ellenpontja, vagyis az a tény, hogy a 18–19. század fordulóját jellemző magyarországi tudományos irodalom igen nagy része még latin nyelvű.

A tanulmányok tehát elsősorban a források felől közelítk meg témájukat, s hogy egy-egy forrásnak hány interpretációja lehetett akár a saját korában, akár később, azt jól mutatja a témák sokasága, a felvázolt és elemzett hagyományképek változása és változatossága.”

Tartalom

A kötet adatai:
Források és hagyományképek
Szerkesztette: Stemler Ágnes
(Bibliotheca Scientiae & Artis 5.)
Kiadja az Országos Széchényi Könyvtár és a Gondolat Kiadó
ISBN 978 963 200 619 2
A kiadvány ára: 3 000,- Ft.

A kiadvány kapható az OSZK könyvesboltjában vagy megrendelhető az OSZK Kiadványtárától az alábbi elérhetőségeken: Budai-Király Tímea, Tudományos Igazgatóság Kiadványtár, Országos Széchényi Könyvtár; 1827 Budapest, Budavári Palota F épület; Tel.: 22-43-878, Fax: 22-43-744, email