Babits Mihályról szólt a Könyvtárlat 2. része

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2012/02/21

2012. február 16-án rendeztük meg a Nemzeti Kulturális Alap Márai-listájához kapcsolódó, januártól júniusig minden hónapban egyszer jelentkező irodalmi-kultúrtörténeti programsorozatunk második délutánját, amelynek témája Babits Mihály életműve volt – kapcsolódva a Tanulmányok, esszék (Kortárs Könyvkiadó) című kötethez is.

A nemzeti könyvtárban őrzött egyik legjelentősebb hagyaték Babits Mihály és Török Sophie szellemi öröksége. A hagyaték bemutatása, az esztergomi Babits-ház megújulásának története és az ehhez társított irodalmi műsor várta vendégeinket ezen a napon. A programhoz kamarakiállítás is kapcsolódott, melyen a Babits hagyatékból most előkerült, eddig nem ismert, soha nem látott fotókat most először mutattuk be.

Rózsafalvi Zsuzsanna irodalomtörténész (OSZK) – vetítéssel egybekötött előadása után – a Babits-hagyatékról, a Babits kutatás mai helyzetéről, a kritikai kiadásról, a Babits-könyvtárról és a Babits-kiskönyvtárról, a költő szellemi örökségéről beszélgetett Sipos Lajos irodalomtörténész professzorral. Ezt követően az esztergomi Babits-házról, annak megújulásáról Tóth Franciska muzeológus tartott előadást Óriás csiga Esztergomban címmel.

Örökkék ég a felhők mögött címmel Császár Angela és Rubold Ödön színművész huszonnégy versből álló, ötven perces műsorát is láthatta a közönség. A Babits prózaversének címét viselő összeállítást Török Máté (Misztrál együttes) gitárral kísért verséneklése egészítette ki. (A műsor címe egyben a fent említett tanulmánykötet bevezető írásának a címe is.)

A könyvtár nagy előadótermében több mint száz vendég ismerkedett a költészettel; felidézhette és kiegészíthette korábbi tudását, és sokan bizonyára kedvet kaptak ahhoz is, hogy ellátogassanak az esztergomi Előhegyre, s hogy kézbe vegyék Babits köteteit, köztük az esszéket és tanulmányokat tartalmazó kötetét is.

A programsorozat folytatódik.
Március 8-án Nő(nap)irodalom – a Nyugat nőírói és kortárs nőirodalom címmel irodalmárok, kortárs írók, költők részvételével, a Misztrál együttes műsorával és egy meglepetés-kiállítással várjuk Önöket. Áprilisban Rólad szól a mese! címmel meseírók és meseterápia szerepelnek a kínálatunkban; májusban A feltáruló életmű – Móricz Zsigmond naplói tükrében címmel rendezünk beszélgetést, könyvbemutatót és irodalmi estet Koltay Róbert színművész közreműködésével, júniusban pedig közel hozzuk a mesés Keletet – és arra invitáljuk Önöket, hogy töltsenek el egy éjszakát az ezeregyből a nemzeti könyvtárban!

Szeretettel várjuk kedves olvasóinkat, barátainkat rendezvényeinkre!

Ha személyes meghívást szeretne kapni, kérjük, küldje el e-mail címét és nevét a pr@oszk.hu címre.

A KönyvTÁRlat 2. programja.

Babits Mihály művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Képes beszámoló az eseményről az OSZK Indafotó oldalán.