„Közfényt gyarapítni”

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2013/01/15

Megjelent a Nemzeti Téka sorozat legújabb kötete: „Közfényt gyarapítni”. Beimel József és Kozma Vazul pesti nyomdájának története és nyomtatványai 1830–1864.
A kötetett szerkesztette: Rózsa Mária

„Pest város kulturális életének, valamint a 19. századi magyar nyomdászat történetének fontos résztvevője volt az 1830-tól 1864-ig, kezdetben csak Beimel József által, majd 1844-től társtulajdonosával, Kozma Vazullal közösen működtetett nyomda. Fennállása során számtalan szakmai és társadalmi szervezettel alakított ki gyümölcsöző munkakapcsolatot, stabil visszatérő megrendelői is voltak. Egyebek mellett a nyomdából kerültek ki Petőfi „Versek” (1845) című kötetei, Tompa Mihály népregéi és népmondái (1846), Szigligeti Ede „Összes színművei” (1846–48), továbbá a könyvészet ritkaságszámba menő „Petőfi összes költeményei” (1847) és olyan jelentős tudományos munkák is, mint Fényes Elektől „Magyarország leírása” (1847). A jelen munka célja, hogy a nyomda történetét, tevékenységét a szakirodalom és a meglévő dokumentumok felhasználásával bemutassa. A rövid történeti áttekintéshez kapcsolódik a nyomdában nyomtatott könyveknek, periodikumoknak, színlapoknak és kisnyomtatványoknak a teljesség igényével összeállított bibliográfiája.

A Beimel–Kozma-nyomda meglehetősen hányatott története ellenére 34 éven át jelen volt a magyar nyomdászat történetében, így históriája, nyomtatványainak bibliográfiája fontos kordokumentumnak tekinthető.”

A kiadvány 2800 forintos áron megrendelhető a kiadványtár alábbi elérhetőségein és megvásárolható a főbejárat melletti könyvesboltban.

Kiadványtár:
Tel.: (06 1) 22-43-878
Fax: (06 1) 22-43-744
Email