Különleges emlékek bemutatásával nyílt meg a Sára Sándor-emlékkiállításunk

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2019/10/04

 

A nemrégiben elhunyt legendás magyar filmrendező munkásságát megidéző tárlat nyílt könyvtárunkban 2019. október 1-én. A kiállításon megtekinthetők Sára Sándor operatőri, rendezői és fotóművészeti tevékenységének olyan emlékei is, amelyeket eddig nem láthatott a nagyközönség.

„A nemzeti könyvtár ezúttal nem csupán mint a legteljesebb magyar gyűjtemény, hanem mint Sára Sándor hagyatékának őre is bemutatkozik, ugyanis több különgyűjteményi tárunk kezeli a gazdag életmű emlékeit” – mondta Hammerstein Judit, az Országos Széchényi Könyvtár megbízott főigazgatója.

Az OSZK Fénykép- és diafilmtára számos Sára Sándor által a könyvtárnak adományozott, illetve a személyéhez kapcsolódó fényképet őriz. A kiállításon rendezői és operatőri pályája során készült legfontosabb filmjei standfotóinak válogatása tekinthető meg. Ezek a filmek nemcsak egy életút fontos állomásai, hanem a magyar filmtörténet mérföldkövei is. Kiállítottuk a neves fotóművész kollégái által Sára Sándorról készített portrékat és legjelentősebb operatőri munkáinak – Szindbád (rend.: Huszárik Zoltán), az Apa (rend.: Szabó István), a Tízezer nap (rend.: Kósa Ferenc), az Árvácska (rend.: Ranódi László) – standfotóit, továbbá közismert rendezéseinek – többek között a Feldobott kő és a Nyolcvan Huszár – albumait és az OSZK-ban megőrzött plakátjait is.

„Sára Sándor életműve a kisebbségek melletti társadalmi kiállásról szól – filmképeiből viszont egyfajta nagyság, monumentalitás, felfokozott retorika árad. Talán ebben a feszültségben ragadható meg legjobban művészetének lényege. Cigányok, egyedül vagy tanyán élők, a második világháború és az ötvenes évek politikai áldozatai, a pesti forradalom hírére élete kockáztatásával 80 hazainduló huszár – csupa kisebbségi sors és élethelyzet, s akkor még nem szóltunk dokumentumfilmjeinek emlékezőiről, akiken mintegy átment a történelem, s akik személyes tragédiájukról először Sára kamerája előtt vallhattak” – méltatta az ikonikus magyar művészt Gelencsér Gábor filmesztéta, az ELTE BTK Filmtudományi Tanszékének docense.

Sára Sándor az OSZK-ra bízta jegyzetfüzeteit és a nála szerepekre jelentkezők leveleit is, amelyek értékes kor- és filmtörténeti dokumentumok. A Történeti Interjúk Tára őrzi Sára Sándor több emblematikus dokumentumsorozatának vágatlan, forgatott anyagát. Ez a mára szintén pótolhatatlan interjúgyűjtemény a XX. század történetét kutatók számára kiemelt forrás lehet. A hivatalosan máshol vetített, kész dokumentumfilmekbe az interjúk töredéke került be, így az itt őrzött anyag eddig sehol nem publikált, soha nem kutatott állomány. AZ OSZK Két évvel ezelőtt a művész hozzájárulásával kezdte el az itt található több mint 1000 audiovizuális dokumentumot digitalizálni, a filmre rögzített személyes vallomásokat a nyolcvanas évek végéről, a kilencvenes évek elejéről. A Magyar nők a Gulágon című háromrészes dokumentumfilmnek ma már a teljes forgatott anyaga elérhető digitális formában.

„Ez az alkalom is – a maga tragikumával együtt – segít abban, hogy felhívjuk a figyelmet a magyar nemzeti múlt kulturális emlékeinek megőrzésére, saját ikonjaink emlékének ápolására. Az Országos Széchényi Könyvtár eredeti küldetése és új jövőképe szerint is az eltűnő emlékezet történelemként való megőrzésének és elérhetővé tételének központja” – hangsúlyozta a megnyitón Hammerstein Judit megbízott főigazgató.

Videó a kiállításról

 

A kiállítás helyszíne és nyitvatartási ideje