Munkatársunk az Olaszországban rendezett régikönyves-továbbképzésen

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2023/10/11

 

A milánói Szent Szív Katolikus Egyetem bresciai telephelyén működő Könyv, könyvkiadás és könyvtár európai kutatóközpont (CRELEB) kilencedik alkalommal rendezte meg nyári egyetemét 2023. augusztus 28–31. között a toszkánai Torrita di Sienában.

A nyári egyetem a helyi civil és vallásos közösségekkel, továbbá a Toszkán Bibliográfiai Társasággal, a La Bibliofìlia folyóirattal és más olasz könyves szervezetekkel együttműködésben valósult meg. A fő szervező a nemzetközi könyvtártudományi életben is igen aktív Edoardo Barbieri volt, akinek előadásai mellett a milánói egyetem oktatójának, Luca Rivalinak és Laura Aldovini művészettörténésznek, a paviai városi múzeum igazgatójának előadásait hallgathatták a résztvevők.

 

Rövidebb felszólalások erejéig a CRELEB csoporthoz kapcsolódó fiatal kutatók is beszámolhattak az előadók témájába vágó eredményeikről. A 2023-as kurzus célja a reneszánsz könyvekben, tehát kései ősnyomtatványokban és antikvákban található illusztrációk létrejöttének és szerepének elemzése volt. A programon az OSZK Régi Nyomtatványok Tárának munkatársa, Szovák Márton is részt vett.

Az intenzív program során számos új ismerettel gazdagodhattak a résztvevők, illetve meglévő tudáselemeik közt is új kapcsolódásokat sikerült kialakítani. Az előadások mellett a montepulcianói kirándulás, a közös étkezések és a kötetlen programok lehetőséget nyújtottak szakmai kapcsolatteremtésre is. A 2024-es nyári egyetem témája „a tudás rendszerezése a reneszánsz könyvekben és könyvek által” lesz, amely az ideihez hasonlóan érdekesnek ígérkezik.