A Szent István Társulat 175 éve – konferencia

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2023/05/09

 

A nemzeti könyvtár és a Szent István Társulat tudományos konferenciát rendezett a társulat alapításának 175. évfordulójára. Az 1848-ban alakult szervezet a katolikus közművelődés ügyét szolgáló egyházi egyesület és Magyarország legrégebbi folyamatosan működő könyvkiadó vállalata egyszerre.

 

A megjelenteket dr. Varga Lajos váci segédpüspök, az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ igazgatója köszöntötte. Beszédében a szervezet rövid történetét és alapítását elevenítette fel és a társulat kiadványainak sokrétűségéről beszélt.

Házigazdaként Rózsa Dávid főigazgató üdvözölte az egybegyűlteket; a hit és a kultúra megtartó erejére emlékeztetett. Hangsúlyozta, hogy a társulat egy olyan „szellemi és vallási közösség egyszerre, amelyre mindannyian büszkék lehetünk”. Tagjai „egyenlő mértékben fordítanak figyelmet a szakmaiságra és a lelkiségre, hiszen az egészséges társadalom kérdése az állampolgárok szellemi és lelki jóllétén múlik”.

 

Sarbak Gábor, a Szent István Társulat elnöke, egyben az ELKH–OSZK Fragmenta et Codices Kutatócsoport vezetője felszólalásában kiemelte, hogy a társulat nyitott a kiadványainak kutatására, és bízik abban, hogy a kutatási eredmények egyaránt szolgálják majd a Magyar Katolikus Egyházat, valamint a hazai tudományos és kulturális élet számos szegmensét is.

A konferencián az OSZK Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport tagjai is részt vettek; Bárány Zsófia, Dede Franciska és Klestenitz Tibor előadását hallhatták az érdeklődők.

 

A konferenciát prof. dr. Szuromi Szabolcs Anzelm DSc, az Országos Könyvtári Kuratórium elnöke, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rector emeritusa, premontrei rendi kanonok és Farkas Olivér, a társulat igazgatója is megtisztelte jelenlétével.

Képgaléria

Kapcsolódó tartalmak:

Programfüzet

Rózsa Dávid főigazgató köszöntő beszéde

A Szent István Társulat 175 éve