Vargha Balázs volt kollégánk posztumusz kitüntetésben részesült

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2016/01/04

2015. december 19-én Magyar Örökség Díjban részesült a Varga Tamás matematikatanár, Vargha Balázs irodalomtörténész és Varga Domokos író által képviselt szellemiség.

„A Varga-testvérek édesanyjuk sok szép szavát igyekeztek megörökíteni életművükben, játékaikban. Tamás arra kért bennünket, hogy játsszunk matematikát, Balázs arra, hogy játsszunk a szóval, Domokos pedig arra figyelmeztetett, hogy nem születtünk szülőnek, de a szülői lét megtanulható” – hangsúlyozta méltatásában Dr. Gazda István tudománytörténész, a Magyar Tudománytörténeti Intézet igazgatója.

Dr. Vargha Balázs 1977-től 1984-ig volt az OSZK munkatársa. Részlet a laudációból: „az 1996-ban elhunyt Vargha Balázs neves irodalomtörténész volt, aki először a debreceni egyetemen teológusnak tanult, majd bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Ezt követően Kunszentmiklóson, majd Szegeden dolgozott, azután Budapestre került, 1958-ban lett a Petőfi Irodalmi Múzeum tudományos munkatársa, 1977-től pedig az Országos Széchényi Könyvtár főmunkatársaként működött (1984-es nyugdíjazásáig), emellett ugyanezekben az években a „Budapest” című folyóirat egyik szerkesztője, h. főszerkesztője, majd főszerkesztője volt. 1984-től a Kortárs rovatvezetője, 1988–92-ben az ÉS munkatársa…”

Dr. Gazda István tudománytörténész laudációja