Ajándék mégis

Ajándék mégis

Ajándék mégis
Versek
Írta: Somkuti Gabriella:
Országos Széchényi Könyvtár, Bp., 2005., 124 oldal
ISBN 963 200 499 X

700,- Ft
Kapható

Somkuti Gabriella könyvtáros, könyvtártörténész művészetekhez, irodalomhoz való vonzódásának lenyomata e kötet. De leginkább az érző, gondolkodó emberé, aki a versekben feltárul.

Pomogáts Béla ajánló sorai így fogalmaznak: „A most következő költemények mögött a maga egyéni és közösségi létében egyaránt próbára tett asszonyi sors és asszonyi lélek áll. Munkás és alkotó asszonyi sors, amely a maga szakmai eredményeivel, mint a magyar könyvtártudomány jeles egyénisége, elismerést szerzett azok körében, akik számára fontos a könyv és a könyvtár. És nem egyszer próbára tett asszonyi sors és lélek, amelynek meg kellett küzdenie a mögöttünk álló gyötrelmes történelmi évtizedek tapasztalataival éppúgy, mint a hanyatló egészség megpróbáltatásaival. Mindennek hű tükre és személyes tanúságtétele ez a kis verseskötet, amely azt is igazolja, hogy a költő milyen örömmel és áhítattal tud az élet egyszerű szépségei fölé hajolni, és milyen bensőséges lelkiséggel képes elmerülni egy természeti táj vagy egy művészeti alkotás gyönyörűségében. A természeti táj nem egyszer erdélyi tájat: hegyeket, erdőket, városokat és falvakat jelent, azt a tájat, amellyel a Gondviselés ajándékozta meg az erdélyi embert, és amelyet maga alkotott annak érdekében, hogy otthon legyen ebben az eredendően szép és gazdag tájban.”