Erdély – kolozsvári szemmel – kiállítás

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2018/03/23 - 2018/05/26

 

Szabó Dénes egykori kolozsvári fotográfus gyűjteményünkben őrzött míves fotóiból rendezett kiállítás nyílt március 23-án, 17 órakor.

A kiállításról a kurátor szavaival: Törékeny művek…

A szekrények, a fiókok, a raktársarkok gyakran meglepetéseket rejtenek. Ilyen meglepetés volt számunkra, amikor pár évvel ezelőtt találkoztunk egy kisebb szekrényben a kékes papírba csomagolt üvegnegatívok ezreivel.

A csomagoláson jó esetben egy-egy település vagy hegy neve állt. – Hosszas keresgélés, kutatás után sikerült rájönnünk, hogy Szabó Dénes kolozsvári fényképész szétszóródott életművének egy jelentős része, majdnem 3000 db, döntően 10x13 cm-es üvegnegatív rejtőzött a dobozokban.

A megjelent cikkek tanúsága szerint ismeretlen ismerősünk, Szabó Dénes életéről még a kolozsváriak is igen kevés adatot ismernek. Cége, a Fotofilm Erdély egyik legbővebb terméssel bíró képeslapgyártó vállalkozása volt Kolozsvár egyik központi helyén. Reklámjaiban Szabó Dénes is büszkén hívta fel a figyelmet a „legszebb kivitelű” képeslapjaira. – Magát elsősorban a (kolozsvári) Nemzeti Színház fényképészének tartotta, munkásságában erre volt a legbüszkébb.

Az Erdélyi Szépmíves Céh által kiadott könyvekben is jelentek meg felvételei, s a Kolozsvári Nemzeti Színház című lap, valamint a Reményik Sándor által szerkesztett Pásztortűz olvasói is rendszeresen találkozhattak a Fotofilm képeivel.

Halála után műtermének tartalma szétszóródott, igen sok felvétele megsemmisült. Egy a mi gyűjteményünkben lévőhöz hasonló nagyságú, elsősorban színházi tárgyú képanyag a kolozsvári Egyetemi Könyvtárba került, ám még feldolgozatlan, s egy jelentősebb mennyiség – szintén mintegy 3000 felvétel – magángyűjtők tulajdonában van.

Az első lépést tesszük meg e tárlattal Szabó Dénes munkásságának megismertetése céljából, remélve, hogy a nagyobb gyűjtemények birtokosai a jövőben a kutatómunkát együttesen végzik majd el.

A tárlaton látható felvételek a gyűjteményben lévő összes témakört reprezentálják: az erdélyi tájak és városok, a műemlékek éppúgy megjelennek, mint a paraszti munka, a városi élet s a méltán híres népviselet képei.

A kiállítás kurátora: Csillag Katalin (Diafilm- és Fotótár)
A kiállítást megnyitja: Haris László Prima-díjas fotográfus

A kiállítás a megnyitó napján ingyenesen látogatható.

Látogatható: 2018. március 23-tól május 26-ig a könyvtár nyitvatartási idejében.
Helyszín: 5. szint, Nemzeti Ereklyetér.

Olvasójeggyel nem rendelkező látogatóink az időszaki kamarakiállításokat egységesen 400 Ft-os jegy ellenében látogathatják.

Facebook esemény


A megnyitó képekben

A kiállítás a Youtube-csatornánkon