Füzéki István Emlékérem díj – 2014

Nyomtatóbarát változatPDF változat

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete és az Országos Széchényi Könyvtár tisztelettel meghívja Önt, családját és munkatársait a Füzéki István Emlékérem díj ünnepélyes átadására.

  • Az ünnepség időpontja: 2014. november 4. (kedd) 11 óra
  • Az ünnepség helye: Országos Széchényi Könyvtár V. emelet, a Füzéki István emléktábla előtt.
  • Megemlékezést tart: dr. Tüske László főigazgató
  • A Füzéki István Emlékérem 2014-es díjazottja: Kocsis István
  • A kitüntetettről laudációt mond: dr. Nagy Attila

Az ünnepélyes díjátadás után megkoszorúzzuk az emléktáblát.

"2002. november 5-én márványtáblát avattak a könyvtár ötödik szintjén.

Az olvasók és persze kollégáink nap-, mint nap elmennek az emlékjel előtt, de alig akad valaki, aki tisztában volna azzal, ki volt Füzéki István, mit tett, hogyan élt, mi lett a végzete. Bő tíz éve már, hogy emléktáblát állítottak neki, nevét emlékérem örökíti meg, így legalább a feledést kicseleztük. De ennél többre van szükség, tudnunk kell, ki volt ő, miért kellett meghalnia egy fiúnak, aki tulajdonképpen nem is élt még, hiszen mindössze 22 esztendős volt. Hitt valamiben, tette, amit jónak látott. Egy bizonyos, fiatal volt, élni akart. Évtizedeken át névtelen mártír volt, csak testvére és barátai emlékezetében élt tovább."

Füzéki István emlékezete (1934–1956)