Korábbi országos vers- és prózamondók

 

NYUGAT-SZAVALÓVERSENY – 2007

A Nyugat folyóirat indulásának (1908. január 1.) 100. évfordulója tiszteletére 2007-ben hirdettük meg a Nyugat-szavalóversenyt középiskolás diákok számára, amelynek hét területi döntőjében közel 350 diák indult. A Babits Mihály születésnapján, 2007. november 26-án megrendezett döntőben, a Nyugat-ünnepen 26 diák szavalatát hallgathattuk meg a Jordán Tamás színművész által vezetett zsűri előtt. 

A versenyhez egész napos adventi könyvvásár, a Nyugat-honlap bemutatója, diákok versillusztrációiból készült kamaratárlat és tematikus kiállítás is társult. A napot a Kaláka és a Misztrál együttesek közös koncertje fejezte be.

 

MÁTYÁS-MESÉK MESEMONDÓ VERSENY – 2008

2008-ban, a Reneszánsz Emlékévben, Hunyadi Mátyás trónra lépésnek 550. évfordulója tiszteletére hirdettük meg a Mátyás-mesék mesemondó versenyt felső tagozatos és középiskolás diákok számára. A döntőben 26 diák mesemondását hallgathattuk meg a Helyei László vezette rangos zsűrivel együtt.

Az ünnepi alkalom kapcsán mutattuk be a Mátyás-mesék című internetes szolgáltatást, melyen Kóka Rozália és Kriza Ildikó gyűjtötte mesék és Galeotto Marzio írásai mellett Jankovics Marcell rajzai is láthatók.

 

 

ÖRKÉNY-PRÓZAMONDÓ – 2012

2012-ben Örkény István 100. születésnapjához kapcsolódóan hirdettük meg az Örkény-prózamondó versenyünket.

A döntőben 2012. november 26-án Mácsai Pál színművész, az Örkény Színház igazgatója által vezetett zsűri előtt 22 középiskolás diák mondott Örkény-szövegeket az egész napos rendezvényen, melynek keretében bemutattuk az Örkény István-honlapot és kamarakiállítás is fogadta a vendégeket.