Csenki Imre emlékkiállítás

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2012/12/11 - 2013/01/12

Csenki Imre (Püspökladány, 1912. augusztus 7. – Budapest, 1998. július 15.) emlékezetére rendezett kiállítás nyílt a Kézirattárban.

Csenki Imre zenepedagógusi munkáját Mezőtúron kezdte, 1937-től 1940-ig a gimnázium énektanára volt (emlékét dombormű őrzi az iskola homlokzatán). 1940 és 1950 között a debreceni Református Kollégium tanítóképzőjének ének- és zenetanára, majd a Debreceni Egyetem zenei lektora lett. Közben, 1942 és 1944 között a debreceni MÁV Filharmonikus Zenekar karmestereként dolgozott. Alapító karnagya volt a Magyar Állami Népi Együttes énekkarának, amelynek élén 1950-től 1972-ig karnagyként és művészeti vezetőként tevékenykedett. 1964 és 1966 között között vezette a Rádióénekkart is.

Karnagyként számos kórusművet – köztük Bartók Béla és Kodály Zoltán műveit – mutatott be. Zeneszerzői tevékenységének súlypontjában az Állami Népi Együttes énekkara számára írt művek képezték, de számos táncművet is komponált az együttesnek. Kodály az ő felkérésére írta a Kállai kettőst. Együtteseivel gyakran vendégszerepelt itthon és külföldön, ahol magas színvonalú produkciókkal és versenygyőzelmekkel szerzett hírnevet. Különösen emlékezetesek voltak a Rábai Miklós által koreografált Cigánytáncok, az Ecseri lakodalmas és a Kállai kettős című produkciók, amik az Állami Népi Együttesnek szinte a névjegyévé váltak, és bejárták vele Európa majd’ minden országát és szinte az egész világot, az Amerikai Egyesült Államoktól Kínáig. Népzenekutatóként a magyarországi cigányok között végzett zenei gyűjtéseket.
Forrás: Wikipédia

 A kiállítás 2013. január 12-ig tekinthető meg a Kézirattárban, a könyvtár nyitvatartási idejében. Látogatóink részére a belépőjegy ára 400 Ft. Beiratkozott olvasóknak a belépés díjtalan.