A magyar kultúra napjához kapcsolódó programjaink

Nyomtatóbarát változatPDF változat
2012/01/19

„Hozz rá víg esztendőt” – Könyvtárlat I.Az Országos Széchényi Könyvtár irodalmi és kultúrtörténeti programsorozata

Az Országos Széchényi Könyvtár 2012-ben ünnepli alapításának 210. évfordulóját. E jeles esemény megünneplésére tervezett rendezvényeink sorába illeszkedik a Márai-programba beválogatott klasszikus és kortárs irodalmi művek, valamint a kapcsolódó ún. tényirodalom (szakirodalom) nagyközönséggel történő megismertetése, ezért A magyar kultúra napján, az ünnepi év kezdetén indítjuk útjára Könyvtárlat című kulturális programsorozatunkat.

Az Országos Széchényi Könyvtár kiemelt feladatának tekinti, hogy a hagyományok megőrzése és továbbvitele mellett az általa őrzött anyagokat minél szélesebb rétegekhez is eljuttassa. A hat alkalomra tervezett programsorozat a könyvtárban őrzött anyagok közül az ún. Márai-listán szereplő könyvek köré szerveződik. Az érdeklődők eddig nem látott kiállításokat tekinthetnek meg, a nemzeti könyvtár munkatársai és meghívott előadók segítségével pedig rendhagyó történelem illetve irodalomórákon, beszélgetéseken vehetnek részt; valamint koncerteket, színházi előadásokat élvezhetnek.

2012. január 19-én – a Himnuszból vett idézet szellemében – az újévet és a 210 esztendős nemzeti könyvtárat köszöntjük – az OSZK kórusával, valamint történelmi, irodalmi témájú beszélgetésekkel, kiállításokkal, a nap „megkoronázásaként” pedig Sebestyén Márta és Andrejszki Judit újévi koncertjét hallgathatják meg vendégeink.

A részletes program:

  • 15:30 – Az OSZK kórusának műsora
  • 15:45 – Dr. Sajó Andrea főigazgató megnyitója
  • 15:50 – Megjelenés előtt: Széchényi Ferenc levelezése. A kötetről Deák Eszter és Zvara Edina szerkesztők beszélgetnek.
  • 16:30 – Kölcsey álmai – Széchenyi tettei – Szigethy Gábor irodalomtörténész ismeretterjesztő előadása
  • 17:10 – Sebestyén Márta és Andrejszki Judit újévköszöntő koncertje

Kizárólag ezen a napon tekinthető meg Erkel Ferenc autográf lejegyzése: Himnusz – a capella négy szólamú vegyeskarra (1880 körül), valamint a Széchényi Ferenchez írott, a könyvtáralapítást köszöntő levelek és a témához kapcsolódó művek.

A teljes program ingyenes, felnőtteknek és az érettségihez közeledő diákoknak (11–13. évfolyam) ajánljuk elsősorban. Az egyes programrészek külön-külön is látogathatók.

A programokon történő részvételt az igények beérkezésének sorrendjében tudjuk biztosítani.

A rendezvény plakátja.